Gyermek haladó és serdülő I. osztályú bajnokság, Tornacsarnok Budapest, 2016. november 13.

Barbócz Bence és Széles Dániel kiemelkedően teljesítettek ezen a versenyen!
A Magyar Torna Szövetség Gyermek haladó bajnokságában a második fordulójában 15 csapat indult, a Vénkerti Diáksport Egyesület tornászai – Jenei Bence, Fábián Bence, Széles Dániel, Barbócz Bence – a nyolcadik helyet szerezték meg. Nagyon erős volt a mezőny, a Ferencváros Torna Club tornászai voltak a legjobbak csapatban, a dobogó mind a három fokára ők álltak fel. A versenyen induló hetvenhét tornász egyéni küzdelmében Barbócz Bence volt a legeredményesebb debreceni versenyző huszonegyedik helyezésével utána, Széles Dániel huszonnyolcadik. Mind a két tornász nagyon szépen versenyzett, gyakorlataikat virtuózan mutatták be. Az országos összesítésben a vénkerti tornászok előtt négy egyesület volt eredményesebb ebben a korcsoportban.
Most zajlott a Magyar Torna Szövetség Serdülő I. osztályú bajnoksága is. A második fordulójában 8 csapat indul, a Vénkerti Diáksport Egyesület tornászai – Szécsi Zoltán, Zsákai Máté, Mozga Csaba, Dezső Norbert – a hatodik helyet szerezték meg. Ebben a korcsoportban a tornaversenyen bemutatandó gyakorlatok már magas követelményeket támasztanak a versenyzőkkel szemben. A gyakorlatok magas szintű elsajátításához már szükséges a jól felszerelt torna edzőterem is, a Vénkerti Diáksport Egyesület tornászai még nem ilyen körülmények között készülnek a versenyekre. Az egyéni küzdelmekben Dezső Norbert volt a legeredményesebb a huszonegyedik helyével.
Gyermek Haladó csapatverseny (15 csapat indult)
8. helyezés: Vénkerti Diáksport Egyesület
A csapat tagjai: Jenei Bence, Fábián Bence, Széles Dániel, Barbócz Bence –
Egyéni verseny: 21. Barbócz Bence, 28. Széles Dániel

Serdülő I. osztályú bajnoksága (8 csapat indult)
6. helyezés: Vénkerti Diáksport Egyesület
A csapat tagjai: Szécsi Zoltán, Zsákai Máté, Mozga Csaba, Dezső Norbert
Egyéni verseny: 24. helyezés: Dezső Norbert

Ezzel a versenysorozattal fejeződött az ez évi szövetségi versenyei. A tornászoknak nem sok pihenőjük lesz, hiszen a következő megméretés, Budapesten lesz a Rákoskerti Kupán, diákolimpiai gyakorlatokkal. Felkészítők Lakatos István, Ladányi Zoltán, Szabó Norbert, Kaszás Péter

Fényképek
Korláton: Széles Dániel kézállás a gyakorlat közben
Gyermek haladó csapat – Jenei Bence, Széles Dániel, Fábián Bence, Széles Dániel, Barbócz Bence, Ladányi Zoltán – Lakatos István edzők
Talajon a serdülő I. csapat Szécsi Zoltán, Zsákai Máté, Mozga Csaba, Dezső Norbert