Pályázatok

Ifjú sporttehetségek gondozása, fejlesztése
Tehetséggondozó műhelyek támogatására NTP-TM-14- pályázat

concorso concorso concorso

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő a Nemzeti Tehetség Program pályázatát, a „tehetséggondozó műhelyek támogatására”, elnyerte a Vénkerti Diáksport Egyesület. Pályázat 2014 év végén került kiírásra és megvalósítása pedig 2015. évben kezdődik el. A pályázat segítségével, a rendszeres sporttevékenységgel segítjük elő a tehetséges gyerekek fejlődését.
A foglalkozások mellett két alkalommal Budapestre is utazhatnak a gyerekek.
Így témanapokat tartunk Budapesten, és lehetőség nyílik arra, hogy jól felszerelt FTC csarnokában tartsuk a néhány foglalkozást Láng Géza edző segítségével, aki a felnőtt férfi válogatott szövetségi kapitánya, edzője is volt.
Valamint a „2015 Fény Nemzetközi Éve” rendezvényen veszünk részt.

Témanapok:
Budapesten: május 23-24.

Budapesten a Ferenc város Torna Club torna műhely foglalkozásain való részvétel a NTP-TM-14- pályázat segítségével. A részvétel nagyon hasznos volt, a gyerekek nagyon élvezték a szivacsgödör adta lehetőséget. A foglalkozást vezették: Láng Géza edző, a Sport XXI. Program vezetőedzője és Puskás Jenő ifjúsági válogatott edzője.

Tehetséggondozó műhelyfoglalkozás Debrecenben

A pályázat segítségével Vénkerti Diáksport Egyesület tehetséggondozó műhelyének foglalkozásai nagyon hasznosak voltak. A tehetséges gyerekek a foglalkozásokon sokat dolgoztak és szépen fejlődtek.

Budapesten: június 13-14.
„Csodák Palotájában”

Nemzetközi Éve” rendezvényen való részvétel a „Csodák Palotájában” volt. A gyerekek „minden csodát” kipróbáltak. Az előadást is nagyon élvezték a gyerekek.

Műhelymunka Budapesten, a Központi Sportiskola tornacsarnokában

A pályázat segítségével, Budapesten utaztunk és a Központi Sportiskola tornacsarnokában volt a műhelyfoglalkozásúnk. Szintén nagyon jól felszerelt csarnok volt. Hasznos volt a foglalkozás.
Sokat tanultak a minőségi torna területén.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő a Nemzeti Tehetség Program pályázatát, a „tehetséggondozó műhelyek támogatására”, elnyerte a Vénkerti Diáksport Egyesület. Pályázat 2014 év végén került kiírásra és megvalósítása pedig 2015. évben kezdődött el. A pályázat segítségével, a rendszeres sporttevékenységgel segítettük elő a tehetséges gyerekek fejlődését. A torna sportban a torna elemek, gyakorlatok megtanulása a tornaszereken, és azok szép végrehajtása, versenyeken való részvétel megköveteli a gyerekektől az átlagostól jóval magasabb testi képességeket meglétét. A foglalkozásokon a torna elemek eredményes tanulásához a tehetséges gyerekek fizikai képességeit fejlesztettük, hogy a torna mozgás anyagának elsajátítása gyorsabb és eredményesebb legyen. Tornaszereken történő elemek elsajátításának alapvető követelménye a jó „alapok” megléte.
A torna mozgások végrehajtása során saját testsúlyát kell mozgatni térben, időben, megfelelő dinamikában. A torna sportcsoportban részvevő gyerekre jellemző a magas fokú fizikai képesség, jó koncentrációs készség. A foglalkozásokon a meg tanulandó gyakorlatokat sokszor kell végre hajtani és ismételni, ezért ezek a gyerekeknek a munkabírásuk, a kitartásuk jóval nagyobb az átlagos gyerekektől. A jó eredmény eléréséhez el kell fáradni, és megizzadni a foglalkozásokon.
A foglalkozások mellett két alkalommal Budapesten mélyítették a gyerekek sportszakmai-torna tudásukat.
Témanapok:
1. Budapesten: május 23-24.
Budapesten a Ferenc város Torna Club torna műhely foglalkozásain való aktív részvétel
2. Budapesten: június 13-14.
Budapesten a Központi Sportiskola tornacsarnokában volt a műhelyfoglalkozás. A „2015 Fény Nemzetközi Éve” rendezvényen való részvétel a „Csodák Palotájában” volt.
A témanapokon sokat tanultak a minőségi torna területén. A témanapokon mindenki nagyon jól érezte magát.
A tehetséges tanulók felkészítésének legvégső célja az eredményes versenyzés, ami az egész felkészülés hajtóereje és egyben eredményességi mutatója is.

Torna Diákolimpia:
Az iskola 6 csapattal vett részt az országos döntőn és országos viszonylatban az iskolák között legeredményesebben szerepeltek az iskola tornászai. A dobogóra 5 csapat tudott felállni és egy csapat pedig 4. helyet tudta megszerezni.
Az elért eredmény mérlege 5 arany, 1 ezüst 4 bronzérem és 2 negyedik és 1-1 ötödik – hatodik helyezés.
„B” kategória
I. korcsoport (1 – 2 osztály)
1. helyezés: Vénkerti Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
A csapat tagjai: Jenei Bence, Bodnár Gergő, Fábián Bence, Csige Mátyás, Széles Dániel, Barbócz Bence Krisztián
Egyéni: 1. Bodnár Gergő és Fábián Bence, 3. Barbócz Bence Krisztián
II. korcsoport (3 – 4 osztály)
1. helyezés: Vénkerti Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
A csapat tagjai: Szécsi Zoltán, Mozga Csaba Máté, Zsákai Máté Bálint, Bernáth Bence, Dezső Norbert,
Egyéni: 1. Dezső Norbert 4. Bernáth Bence, 5. Mozga Csaba Máté, 6. Zsákai Máté Bálint
III-IV. korcsoport (5 – 8 osztály)
4. helyezés: Vénkerti Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
A csapat tagjai: Bodó Dániel, Csige József, Bari István, Pataki Zoltán,
Egyéni: 3. Pataki Zoltán,

„A” kategória
I. korcsoport
3. helyezés: Vénkerti Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
A csapat tagjai: Bernáth Máté, Tóth Dávid, Turi Dominik, Nagy Edvin, Szarvas Brendon, Kiss Ákos
II. korcsoport
3. helyezés: Vénkerti Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
A csapat tagjai: Sass Péter, Kovács Tibor, Zeke Kuno, Hajdu Krisztián,
III-IV. korcsoport
2. helyezés: Vénkerti Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
A csapat tagjai: Balogh Tamás, Horváth Erik, Zeke Hunor, Prágai Nándor Keve.

Magyar Torna Szövetség:
Kiemelkedően szerepeltek a debreceni tornászok, legeredményesebb vidéki egyesület a Vénkerti Diáksport Egyesület. Magyar Torna Szövetség verseny rendszerében is indultak a legkisebb debreceni fiú tornászok. A tavaszi fordulóban külön értékelik Budapest és a vidék eredményeit. A Vénkerti Diáksport Egyesület csapata a legkisebb korosztályban, a Gyermek Kezdő versenyét megnyerték. A versenyen 15 vidéki csapat indult ebben a korosztályba. A csapatversenyhez kiemelkedő egyéni teljesítmények is hozzájárultak. A dobogón az első négy gyerek Vénkertes volt. Összesítésben 26 csapat indult a debreceni csapat harmadik helyett szerezte meg. Nagyon szép gyakorlatokat bemutató debreceni csapatot a Magyar Torna Szövetség korosztályos vezetője kiemelte a teljesítményéért. A Gyermek Haladó korcsoportban is jól szerepeltek a debreceni tornászok a dobogó második fokára tudtak felállni. Egyéniben Dezső Norbert lett a legjobb. Így a vidéki bajnokság legeredményesebb csapata a Vénkerti Diáksport Egyesület fiú tornászai lettek.

Nagyon hasznos volt a pályázat